2009. április 6., hétfő

XIII. Tétel: A mohácsi vész (az odáig vezető út, a csata és annak következménye)

A királyi hatalom meggyengülése és az összeomlás

1490-ben II. Jagelló Ulászló kerül a trónra. Koronáját, úgy nyerte el, hogy kiegyezett a rendekkel. Az uralkodó nem szedhetett rendkívüli hadiadót, saját költségén kellett megvédenie az országot és a rendekkel együtt kormányzott. II. Ulászló nem tudta megerősíteni királyi hatalmát. A királyi jövedelmek 200 ezer aranyra apadtak, melyek önmagukban is kevesek voltak a végvári rendszer fenntartásához. A királyi birtokok területe tovább csökkent. A fekete sereget nem tudták fenntartani, így az felbomlott.
A rendi kormányzás: A királyi hatalom támogatásában korábban érdekelt köznemesség- bízva saját erejében- az országgyűlésen önálló erőként lépett fel a bárókkal szemben. A bárók a királyi tanácson keresztül irányították az országot. Megszerezték a rendkívüli hadiadó beszerzésének jogát és jelentős bandériumokat állítottak fel. A köznemesség az országgyűlésen és a vármegyékben próbálta ellensúlyozni a bárók hatalmát.
Werbőczy István- egy az ítélőmesterségből nádorságig emelkedő köznemes- 1514-ben összefoglalja a szokásjogot és korának rendi jogfelfogását a Hármaskönyvben(Tripartium). Műve alapvető jogforrásként szolgál majd 1848-ig. A nemesi szabadságjogokat az Aranybulla és az 1351-es törvények alapján fogalmazta meg. Ő dolgozta ki a Szent Korona-tant, mely szerint az országot a Szent Korona testesíti meg, melyet az uralkodó és a rendek közösen alkotnak. Sajátos társadalmi szerződésnek értelmezi, hogy a rendek lemondjanak jogaik egy részéről a király javára, de megmarad a joguk a tőrvényalkotásra és a szabad királyválasztásra.
A rendi küzdelmekben a köznemesség Szapolyai János báró mögött sorakozott fel. Szapolyai az ország legnagyobb birtokosakén és erdélyi vajdaként igényt tartott a koronára. 1505-ben- mikor a királyt szélütés érte- az országgyűlés elfogadja a rákosi végzést, mely kimondja, hogy csak magyar születésű királyt emelnek trónra. Ulászló és a bárók, Szapolyaival szemben a Habsburgokhoz közeledtek. A két uralkodó- Jagelló, Habsburg- házassági szerződést kötött.
A Dózsa-féle parasztfelkelés: 1514. A bárók és a köznemesek ereje kioltotta egymást, az országgyűlési határozatok nem valósulnak meg, az ország kormányzása egyre nehezebbé válik. A mezővárosokban- a köznemesség nyomására- bevezetik a fejenkénti adózást, ennek célja a jómódú árutermelő parasztság jövedelmeinek megcsapolása. A parasztságra előírt halászati és vadászati tilalom pedig a jobbágyság legszegényebb rétegeit sújtotta. Kísérletet tettek a szabad költözködés korlátozására is. A nemesek korlátozó intézkedései gyorsították a jobbágyság helyzetének folyamatos romlását. A Mátyás idején jelentősen megemelt adók ugyanis az uralkodó halála után sem csökkentek számottevően, csak már nem a királyi udvar bevételeit gyarapították.
Ilyen körülmények között hirdette ki Bakócz Tamás a pápai felhívást keresztes hadjáratra. A rendek ellenezték a tervet, mert féltek a parasztság felfegyverzésétől és nem látták időszerűnek a török megtámadását. Érdekellentéteik miatt azonban nem tudtak hatékonyan fellépni a toborzással szemben. Egy egyszerű végvári katonát Dózsa Györgyöt állították a keresztes had élére. A gyorsan növekvő létszámú és egyre elégedetlenebb tömegtől megrémülve a nemesek leállították a szervezést, de már késő volt. A közhangulat az Alföldön a nemesség ellen fordult, a parasztok nemesi udvarházakra törtek. A kereszteshadjáratból jobbágyfelkelés lett.
A jobbágyok főseregét Temesvárnál Báthori István verte le Szilágyi János segítségével. A felkelés vezetőit kínhalálra ítélték. Megtorló törvényekkel sújtották az egész parasztságot. Elvették a szabad költözködés és fegyverkezés jogát, ezenkívül heti egy nap robotra ítélték őket.
Az összeomlás: A királyi hatalom gyengülése miatt a végvárak állapota egyre romlott és nem tudták fizetni a végvári katonákat, akik ezért szétszéledtek.
Ulászló közeledése a Habsburgokhoz nem biztosított védelmet a törökkel szemben, sőt még inkább veszélyes is volt, mivel a török szultán is csatlakozott a Habsburg-ellenes szövetséghez. A Mátyás idejében kötött békét többször megújították, mivel a Török Birodalmat a keleti terjeszkedés kötötte le.
1516-ban gyermekként kerül a trónra II.(Jagelló) Lajos. Az állandósult belpolitikai zűrzavarban a királyi udvar nem fordított kellő gondot a török veszély diplomáciai elhárítására, a békét sem újították meg. I. Szulejmán megtámadja az országot és 1521 augusztus 29.-én elfoglalja Nándorfehérvárat. Az ország nyitva áll a török előtt. Tomori Pált kalocsai érseket nevezik ki a Délvidék főkapitányává. A főpap kisebb sikereket elért, ám a katonai helyzetet nem tudta megfordítani. Sorra kerültek török kézre a délvidéki végvárak(pl: Orsova, Szörény, Pétervárad).
1526-ban Szulejmán 60 ezer katonával ismét támadást indított. A király harcba hívta az ország nemeseit, de azok lassan gyülekeztek. A mohácsi síkon Tomori Pál vezetésével a 20-25 ezer fős magyar sereg- nem várva be a horvátországi és cseh segédhadakat és Szapolyai Szegednél állomásozó seregét- kísérletet tett a török megállítására. 1526 augusztus 29.-én a csata a magyarok teljes vereségével végződött. A katonai veszteségeken kívül a magyar bárók és főpapok jelentős része is elesett a harcban. A király menekülés közben belefulladt a megáradt Csele-patakba.
Szulejmán a csatát követően bevonult a védtelenül hagyott Budára. Csapatai a várat kirabolták, a várost felégették. Mivel Buda megtartása költséges és katonai szempontból veszélyes lett volna Szulejmán még ebben az évben elvonult foglyok tízezrével. Az ország azonban király és végvári vonal híján kiszolgáltatottan állt a török hódítással szemben.

1 megjegyzés:

  1. Néééhol azért idősíkban való ugrándozás van, de nagyon jól ki van fejtve, nem nagyon hiányos. Célnak megfelel ;)

    VálaszTörlés